Hírek

  • Tájékoztató a helyszíni vizsgálatokról (2018-08-28)
  •  

    Megjelent a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében igénybe vehető beruházással érintett támogatások felhasználásával kapcsolatos helyszíni vizsgálatokról szóló tájékoztató. 

    Jelen Tájékoztató célja, hogy a Kedvezményezettek helyszíni vizsgálatokra történő felkészülését és a vizsgálatok zökkenőmentes lebonyolítását segítve röviden összefoglalja a VP keretében igénybe vehető támogatásokkal kapcsolatos helyszíni vizsgálatok típusait és azok legfőbb jellemzőit.        

    A VP-vel kapcsolatos helyszíni vizsgálatok általános szabályai

    A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: korm. rendelet) foglaltak szerint a Magyar Államkincstárnak (a továbbiakban: Kincstár), mint közbenső szervezetnek és kifizető ügynökségnek ellenőrzési kötelezettségei vannak. 

    A 2014-2020 programozási időszakban a Vidékfejlesztési Programból származó támogatások felhasználásának ellenőrzését a Kincstár, illetve a Kincstár és a Megyei Kormányhivatalok között létrejött átruházási megállapodások alapján a Megyei Kormányhivatalok Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztályai (a továbbiakban: AVTF) végzik. Tekintettel arra, hogy az AVTF feladatai ellátása során a Kincstár nevében jár el és átruházott feladatot végez, ahol a tájékoztató Kincstárt említ, azon az AVTF-t is érteni kell.

    Az ellenőrzések a kifizetések és a kifizetett összegek felhasználásának jogszerűségét és szabályszerűségét hivatottak biztosítani. Ennek érdekében a Kincstár folyamatba épített adminisztratív ellenőrzéseket, valamint helyszíni ellenőrzéseket és szemléket (továbbiakban: vizsgálatokat) végez. A korm. rendelet alapján a helyszíni vizsgálatok érintő legfontosabb általános szabályok a következők:

    CÉLJA: Vizsgálni kell, hogy a támogatási kérelemben, illetve a döntést követően a támogatási szerződésben, támogatói okiratban, kifizetési kérelemben foglalt adatok, tények, körülmények, nyilatkozatok megfelelnek-e a valóságnak. A helyszíni vizsgálatok további célja annak megállapítása, hogy az intézkedésben való részvétel feltételeit megállapító pályázati felhívásban, illetve a támogatás felhasználásának rendjét szabályozó egyéb dokumentumokban foglalt kötelezettségeket, vállalásokat teljesíti-e a Kedvezményezett.

    TERJEDELME: A vizsgálatintézkedésenként és időszakonként vagy meghatározott időszakra több intézkedés tekintetében is lefolytatható. 

    IDEJE, MÓDJA: A kérelem megalapozottsága a támogatási döntést megelőzően és azt követően is ellenőrizhető. Az ellenőrzés a beküldött kérelem, azok mellékletei és az üggyel összefüggő más iratok átvizsgálásával, vagy helyszíni vizsgálat keretében történhet. E vizsgálati módszerek külön-külön, de együttesen is alkalmazhatók. A helyszíni vizsgálat dokumentum alapú és fizikai vizsgálatot (mérés, megszámolás, szemrevételezéssel történő beazonosítás) egyaránt jelent. 

    ISMÉTELHETŐSÉGE: Indokolt esetben ismételt vizsgálat is hajtható végre. A vizsgálat megismétlésének indoka lehet: 

    •  minőségbiztosítás: A Kincstár munkatársai előírások szerint, tervezetten ismétlik meg a helyszíni vizsgálatok egy részét,
    • a hazai és uniós hatóságok / hivatalok vizsgálatai: A Kincstár munkáját ellenőrizni köteles hazai és EU-s intézmények (igazoló szerv, Irányító Hatóság, Állami Számvevőszék, , Nemzeti Adó-és Vámhivatal Különleges Szolgálata, Európai Számvevőszék, Európai Bizottság Mezőgazdasági-és Vidékfejlesztési Főigazgatósága és az Európai Csalás Elleni Hivatal stb.) ugyanazon, vagy más módon megismételhetik a Kincstár által elvégzett bármely ellenőrzést;
    • szabálytalanság gyanú, amely esetén egy korábbi helyszíni vizsgálatot a Kincstár munkatársa(i), szakértő(k) vagy társhatóság munkatársa(i), ismétel(nek) meg részben, egészben vagy más szempontok szerint;
    • Kedvezményezett jegyzőkönyvre tett észrevétele: amennyiben a Kedvezményezett által írásban, határidőn belül előterjesztett észrevétel a tényállást befolyásolja, a Kincstár jegyzőkönyv kiegészítés felvételével a jegyzőkönyv megállapításait módosíthatja vagy ismételt ellenőrzést végezhet.

    HARMADIK FÉL ELLENŐRZÉSE: A Kincstár a Kedvezményezettel szerződéses kapcsolatban álló harmadik félnél az intézkedésben való részvétellel összefüggésben, kapcsolódó ellenőrzést végezhet. Ha a Kincstár az ellenőrzés megállapításait harmadik félnél végzett kapcsolódó ellenőrzés eredményével támasztja alá, az erről készült jegyzőkönyv Kedvezményezettet érintő részét a Kedvezményezettel részletesen ismertetni kell.

    ÉRTESÍTÉS: A helyszíni vizsgálatidőpontjáról, a Kincstár a Kedvezményezettel folytatott telefonos egyeztetést követően, ügyfélkapun keresztül értesíti a Kedvezményezettet. Az értesítés lehetőséget ad az ellenőrzésre történő felkészülésre, így pl. a projekthez tartozó dokumentumok, iratok, bizonylatok, gépek, berendezések, illetve maga a helyszín, vagy a Kedvezményezett képviseletének megfelelő előkészítésére. Ha a helyszíni vizsgálat lefolytatásához a Kedvezményezett jelenléte szükséges (pl. gépek, dokumentumok bemutatásához), a helyszíni vizsgálat csak akkor kezdhető meg, ha a Kedvezményezett vagy meghatalmazottja jelen van. A Kedvezményezett, illetve meghatalmazottja köteles e minőségét megfelelő módon igazolni. A meghatalmazottnak közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással kell rendelkeznie. A helyszíni vizsgálat a Kedvezményezett előzetes értesítése nélkül is lefolytatható.

    VIZSGÁLAT AKADÁLYOZÁSA: Amennyiben a helyszíni vizsgálatról történő értesítés ellenére a bizonyító erejű dokumentumok, iratok, bizonylatok, gépek, berendezések, illetve maga a helyszín nem, vagy nem megfelelő módon áll rendelkezésre, az az ellenőrzés akadályozásának minősülhet, és a korm. rendeletben meghatározott jogkövetkezményeket vonhatja maga után. 

    HALASZTÁS KÉRÉSE: Ha a Kedvezményezett természetes személy és jogainak gyakorlásában akadályozott, kérheti az akadály megszűnéséig, de legfeljebb két hónapig a helyszíni ellenőrzés vagy szemle megkezdése elhalasztását vagy az ellenőrzési cselekmények felfüggesztését. A vizsgálat szünetelése a vizsgálat időtartamába nem számít bele. A fentiek nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha a vizsgálat megkezdésének elhalasztása, illetve a vizsgálaticselekmények szüneteltetése a vizsgálatcélját veszélyeztetné, meghiúsítaná, vagy egyéb módon ellehetetlenítené a folyamatban lévő eljárást.

    FELKÉSZÜLÉS A HELYSZÍNI VIZSGÁLATRA : Javasoljuk, hogy a kérelmek beadása, illetve a bejelentett helyszíni vizsgálat előtt ismerje meg részletesen a tervezett, megvalósítás / üzemeltetés alatt álló projektjéhez tartozó szabályokat, előírásokat (pl. pályázati felhívások, ágazati jogszabályok, IH és Kincstár Közlemények, Tájékoztatók, Kitöltési útmutatók, támogatási szerződés, támogatói okirat), a beadott kérelme anyagát, az abban foglalt kötelezettségvállalásokat, mert ami ezekben meghatározásra került, az helyszíni vizsgálattárgya lehet.

    IRATOK PÓTLÁSA, RENDEZÉSE: Ha a Kedvezményezett iratai hiányosak vagy rendezetlenek, illetve nyilvántartásai pontatlanok, vagy hiányosak, és így azok az intézkedéssel összefüggésben jogosultság, vagy tények megállapítására/tisztázására alkalmatlanok, a Kincstár kötelezheti a Kedvezményezettet, hogy iratait, nyilvántartásait az intézkedési tervben rögzített határidőn belül rendezze, pótolja, illetve javítsa. Ez az időtartam a vizsgálat határidejébe nem számít bele.

    ELKÜLÖNÍTETT NYILVÁNTARTÁS VEZETÉSE: A Kedvezményezett a támogatási szerződésben, illetve támogatói okiratban jóváhagyott művelettel összefüggő gazdasági eseményekről külön nyilvántartást, könyvvezetési kötelezettség esetén külön analitikus nyilvántartást köteles vezetni a kiadásai, valamint - ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály ahhoz joghatást fűz - a bevételei vonatkozásában. Könyvvezetésre nem kötelezett ügyfeleket kivéve nem elegendő a támogatással kapcsolatos bizonylatokat, iratokat fizikailag elkülönítve tárolni, hanem a művelettel összefüggő gazdasági eseményekről (támogatással összefüggő kiadások) egyszeres és kettős könyvvitel esetén is a könyvelésben elkülönített analitikus nyilvántartást kell vezetni. A Kedvezményezett a jogszabályokban előírt bizonylatot, könyvet, nyilvántartást – ideértve az elektronikus úton, illetőleg adathordozón rögzített adatokat is – úgy köteles kiállítani, illetve vezetni, hogy az a befizetési kötelezettségnek, illetve a támogatás alapjának és összegének, továbbá ezek megfizetésének, illetve igénybevételének megállapítására, vizsgálatra alkalmas legyen. A könyvelést, a könyveket, nyilvántartásokat, ideértve az intézkedéssel összefüggő külön analitikát is – ha jogszabály másként nem rendelkezik – úgy kell vezetni, hogy a bennük foglalt feljegyzések a korm. rendeletben, illetve a számvitelről szóló törvény bizonylati rendre vonatkozó részében meghatározott, és egyéb jogszabályokban előírt bizonylatokon alapuljanak. Intézkedésenként folyamatosan tartalmazzák a támogatást, illetve az egyéb fizetési kötelezettséget meghatározó adatokat és azok bizonylati hivatkozásait, azokból kitűnjék az adott időszakra vonatkozóan a támogatás, illetve az egyéb fizetési kötelezettség alapja, az intézkedésekben való részvételnek, valamint a támogatás alapjául/bizonyítékául szolgáló bizonylatoknak a vizsgálatátlehetővé tegyék.

    JEGYZŐKÖNYVEZÉS: A helyszíni vizsgálatsorán, a helyszínen talált és feltárt körülményeket jegyzőkönyvben kell rögzíteni, továbbá az ellenőr a bizonylatokról, könyvekről, nyilvántartásokról és egyéb iratokról az eredetivel egyező másolatot kérhet, fényképet és filmfelvételt készíthet. Az esetlegesen jelen levő szakértő megállapításait a jegyzőkönyvben lehet rögzíteni, vagy azt a szakértő külön dokumentumban, a későbbiekben adhatja meg. Ha a technikai feltételek adottak, akkor az ellenőr a Kedvezményezett kérésére a helyszínen az eredetivel egyező másolatot ad az elkészített jegyzőkönyvről. Amennyiben a technikai feltételek nem adottak, a helyszíni vizsgálatot követően ügyfélkapun keresztül juttatja el a jegyzőkönyvet a Kedvezményezett részére.

    TÁJÉKOZTATÁS: Az ellenőr a helyszíni vizsgálatmegkezdését megelőzően köteles a jelen lévő Kedvezményezettet/képviselőjét az ellenőrzés céljáról, tárgyáról és várható időtartamáról tájékoztatni. Az ellenőr a helyszíni vizsgálatsorán köteles a tényeket, körülményeket, adatokat rögzíteni, és a jelen levő Kedvezményezettet, illetve annak képviselőjét a helyszíni vizsgálatsorán tett megállapításairól tájékoztatni. 

    JEGYZŐKÖNYV KÉZBESÍTÉSE: A Kedvezményezettre nézve terhelő megállapításokat tartalmazó jegyzőkönyv egy másolati példányát az ellenőr - amennyiben az ehhez szükséges technikai feltételek adottak - köteles a Kedvezményezettnek a helyszínen átadni vagy azt a Kedvezményezett részére a jegyzőkönyv lezárásától számított tizenöt napon belül az ügyfélkapun keresztül megküldeni. Amennyiben a szakértő külön dokumentumban, a helyszíni vizsgálatot követően küldi meg véleményét, azt a Kedvezményezettel ismertetni (megküldeni) kell.

    KEDVEZMÉNYEZETT JOGAI: A helyszíni ellenőrzés során a Kedvezményezett jogosult az ellenőr személyazonosságáról és megbízásáról meggyőződni, az esetlegesen jelen levő szakértő ottlétének okát megismerni, megfelelő képviseletről gondoskodni. A Kedvezményezett jogosult a jegyzőkönyvben szereplő megállapításokkal kapcsolatban felvilágosítást kérni, azokra már a helyszínen, a jegyzőkönyv erre szolgáló részében írásban reagálni, illetve a jegyzőkönyv kézhezvételétől számított nyolc napon belül, az abban foglaltakra írásban észrevételt tenni.

    ELJÁRÁS LEZÁRÁSA: Fel kell hívni a Kedvezményezett figyelmét, hogy amennyiben a helyszíni vizsgálat nem tár fel hibát, hiányosságot, úgy az még nem értékelhető a kérelem jóváhagyásaként. Az eljárás lezárása érdemi döntéssel történik.

    E döntések meghozatala során az eljáró hatóságnak az eljáráshoz kapcsolódó valamennyi vizsgálat eredményét figyelembe kell vennie. 

    ÉSZREVÉTELEK: A jegyzőkönyvre a kézhezvételtől számított nyolc napon belül a Kedvezményezett írásban tehet észrevételt.  

     

     

    A helyszíni vizsgálatok célja, típusai

    Minden egyes támogatási / kifizetési kérelem formai és tartalmi adminisztratív ellenőrzésen esik át. A helyszíni vizsgálatok során a vonatkozó hazai és uniós jogszabályokban, IH és Kincstár Közleményekben, a támogatási szerződésben, támogatói okiratban foglaltak megvalósításáról, illetve a kötelezettségek, vállalások teljesítéséről bizonyosodik meg a Kincstár. A helyszíni vizsgálatok célja, hogy a Kincstár bizonyosságot szerezzen az alábbiakról:

    • a Kedvezményezett támogatásra való jogosultságáról,
    • a projekttel, annak megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatos hatályos jogszabályokban, pályázati felhívásokban megfogalmazott feltételek és célok megvalósulásáról,
    • a támogatási kérelemben foglalt kötelezettségek teljesítéséről,
    • a kérelmekben (támogatási, kifizetési) benyújtott adatok, nyilatkozatok valóságtartalmáról,
    • a benyújtott dokumentumok eredeti példányának meglétéről,
    • a Kedvezményezett javára végrehajtott kifizetések igazolhatóak és alátámaszthatóak-e a támogatott műveleteket végrehajtó Kedvezményezettek birtokában lévő számviteli vagy egyéb dokumentumokkal,
    • a közpénzből finanszírozott műveleteket a közösségi szabályoknak és szakpolitikáknak, a közbeszerzési szabályoknak és a nemzeti jogszabályok által vagy a vidékfejlesztési programban foglalt kötelező előírásoknak megfelelően hajtották-e végre,
    • más egyidejű, vagy korábbi közösségi vagy nemzeti közpénzekből történt támogatással érintett projekttől való elkülönítésről, a kettős finanszírozás kizárásának biztosításáról.

    AZ ELLENŐRZÉS TELJES KÖRŰ VIZSGÁLAT: A helyszíni ellenőrzés valamennyi támogatás vonatkozásában teljes körű, az adott projekttel összefüggő részletekre kiterjedő, tételes vizsgálatot jelent. A helyszíni ellenőrzés a Kedvezményezett helyszínen vizsgálható valamennyi kötelezettségvállalására és ezek teljesítését alátámasztó, bizonyító erejű, eredeti dokumentumok vizsgálatára kiterjed.

    A SZEMLE RÉSZLEGES VIZSGÁLAT: a VP beruházás jellegű támogatásai esetében, a támogatási, illetve a kifizetési döntést megelőzően a Kincstár HELYSZÍNI SZEMLÉT végez, amely elsődlegesen a megvalósítási hely és a támogatott művelet megtekintésére, illetve a beruházás megvalósulásának igazolására irányul. Magában foglalja továbbá a beazonosításhoz szükséges dokumentumok vizsgálatát is.

    A támogatási szerződés, illetve támogatói okirat hatálybalépése előtt:

    A Kincstár a beruházási jellegű projektek esetében - a pályázati felhívásokban foglaltaknak megfelelően - a fejlesztés előtti állapot (viszonyítási alap) megismeréséhez, rögzítéséhez ELŐZETES HELYSZÍNI SZEMLÉT tarthat a tervezett megvalósítási hely(ek)en.

    A kifizetési kérelemről történő döntés előtt:

    A Kincstár a VP projektek megvalósítási ideje alatt a kifizetési kérelmekhez kapcsolódóan helyszíni szemlét vagy helyszíni ellenőrzést végezhet. A vizsgálatok elsődlegesen az adott kifizetési kérelemben foglaltakra irányulnak, de figyelemmel kell lenniük a jóváhagyott teljes projektre. A támogatási kérelemben megjelölt, tartalmi értékelési szempontok meglétét, valóságtartalmát, illetve teljesülését a Kincstár ellenőrzi. HELYSZÍNI SZEMLÉT minden beruházással érintett projekt esetében legalább egyszer kell végezni, HELYSZÍNI ELLENŐRZÉS valamennyi támogatást érinthet, nem csak a beruházás jellegűeket. Az ellenőrzésre történő kiválasztás kockázati szempontok figyelembevételével, mintavételesen történik, így nincs minden támogatott projekt esetében helyszíni ellenőrzés! 

    A fenntartási kötelezettséggel érintett projektek esetében:

    A fenntartási időszak végéig UTÓLAGOS (FENNTARTÁSI) ELLENŐRZÉST kell végrehajtani a kockázati szempontok figyelembevételével kiválasztott projekteken. Az utólagos (ex-post) ellenőrzések alkalmával meg kell győződni arról, hogy a Kedvezményezett a vidékfejlesztési programban részletezett kötelezettségvállalásokat betartotta, ténylegesen és rendeltetésszerűen üzemelteti a beruházást, illetve a vállalt feltételeknek továbbra is megfelel. 

     

     

    A helyszíni vizsgálatok tárgya

    Felhívjuk kedvezményezett figyelmét, hogy a rendezett, naprakész nyilvántartás, az eredeti dokumentumok rendelkezésre állása, az ellenőrzésre, szemlére előkészített gépek, helyszínek hozzáférhetőségének biztosítása, a megfelelő Kedvezményezetti képviselet GYORSÍTJA a helyszíni vizsgálati eljárást.

    A helyszíni vizsgálatmegbeszélt idejére a Kedvezményezett köteles:

    • az adott támogatási szerződéshez, támogatói okirathoz tartozó valamennyi  beszerzett gépet, eszközt, technológiát (beleértve az esetleges korábbi kifizetési kérelemhez tartozókat és a nem támogatható, de a projekt részét képzőket is) az ellenőrzés megbeszélt helyszínére vizsgálatra alkalmas módon előkészíteni (alvázszám/gyártási szám/motorszám/adattábla olvasható, letisztított hozzáférhető állapotban),
    • a megvalósítási helyet biztonságosan megközelíthetővé, bejárhatóvá tenni,
    • a szükséges dokumentumokat rendelkezésre bocsátani.

    Amennyiben a Kedvezményezett nem tud jelen lenni a helyszíni vizsgálaton, akkor elengedhetetlen, hogy képviselőjének legyen szabályos írásos meghatalmazása. Meghatalmazás hiányában a helyszíni vizsgálat nem folytatható le, ami akadályozásnak minősülhet és szankcionálható. Az iratokat a megőrzésre kötelezett Kedvezményezett a Kincstárnak bejelentett helyen köteles őrizni. Az iratokat a könyvelés, feldolgozás időtartama alatt más helyen is lehet tárolni, de azokat az előzetes értesítés alapján lefolytatott helyszíni vizsgálat időpontjában a Kincstár rendelkezésére kell bocsátani. Az iratokat a Kedvezményezettnek a nyilvántartás módjától függetlenül – közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus eltérő rendelkezése hiányában – 2027. december 31-ig kell megőriznie.

    Általános elv, hogy a Kincstárhoz eredetiben benyújtott dokumentumot nem kérheti a helyszíni ellenőr; a Kincstárhoz egyszerű másolatban benyújtott, illetve a csak nyilatkozattal igazolt állítást bizonyító dokumentumoknak a helyszínen eredeti példányban rendelkezésre kell állnia.

    Bármely olyan dokumentum a helyszíni vizsgálatsorán a bizonyítás része, eszköze lehet, ami kapcsolatos a kérelmekkel (támogatási, kifizetési), a projekt tervezésével, megvalósításával, kifizetésével, jogosultsági kritériumokkal, nyilatkozatokkal, vállalásokkal, kötelezettségekkel, a projekt üzemeltetésével, illetve amelyek bizonyítják, hogy a vizsgálat alkalmával az adott személy eljárhat az adott kedvezményezett képviseletében.

    Ezek - a teljesség igénye nélkül – az alábbiak lehetnek:

    • tulajdon- vagy használati jogot bizonyító dokumentumok (pl. cégkivonat, bérleti szerződés),
    • jogosultságokat bizonyító dokumentumok (pl. tanácsadásra / képzésre jogosító, meghatalmazás, személyi igazolvány),
    • bizonyítványok, igazolványok, igazolások (pl. végzettséget igazoló, őstermelői-, teljesítés igazolás, átadás-átvételi jegyzőkönyv, állatjóléti hatósági igazolás),
    • nyilvántartások (pl. állat-nyilvántartás, a művelt föld / erdő nyilvántartása, gazdanapló, telepi munkanapló, tógazdálkodási napló, takarmány nyilvántartás, a vásárolt gépet / berendezést tartalmazó tárgyi eszköz nyilvántartás, létszámnyilvántartás, jelenléti ív, oktatási jelenléti ív, oktatási napló)
    • a támogatás odaítélésében előnyt jelentő tények bizonyítására szolgáló eredeti dokumentumok (pl. fiatal gazda, Natura 2000 terület, hátrányos helyzetet igazoló orvosi igazolás, szaktanácsadóval kötött szerződés),
    • engedélyek (pl. építési-, kivitelezői-, használatbavételi-, működési-, ellenőri-, vízjogi-üzemeltetési),
    • ajánlatkérések, megrendelések, árajánlatok,
    • tervdokumentációk, 
    • szerződések (pl. állat/gazdaság/gép/stb. adásvételi /bérleti szerződése, kivitelezési szerződés, műszaki ellenőrrel kötött szerződés, tanácsadóval kötött szerződés, képzési szerződés),
    • az elszámolni kívánt építési tételek beépítését bizonyító dokumentumok (pl. kivitelezési terv, építési napló, felmérési napló, szállítólevél, kivitelezői nyilatkozat, teljesítmény nyilatkozatok),
    • gépre, eszközre vonatkozó eredeti gépkönyv, kezelési/ karbantartási leírás és nyilvántartás, CE tanúsítvány, EK – megfelelőségi nyilatkozat, garancia és jótállási dokumentumok, eszköznyilvántartás, valamint forgalmi engedély és törzskönyv, ha tartozik a géphez,
    • adott kifizetési kérelemhez tartozó, illetve az adott kifizetési kérelemhez tartozó támogatási döntés esetleges korábbi kifizetési kérelmeiben megadott valamennyi bizonylat eredeti példánya, azok teljesítését, lekönyvelését bizonyító eredeti nyilvántartások, dokumentumok,
    • minőségi tanúsítvány, takarmányozási receptúra, állatorvosi bizonylatok, ha ezt előírja a pályázati felhívás, a támogatási szerződés, támogatói okirat, vagy jogszabály,
    • a kettős finanszírozás elkerülésének bizonyítására korábbi, vagy jelenleg is folyó hasonló tartalmú, ill. azonos megvalósítási helyen történt /történő támogatásoktól való elkülönítéshez a másik projekt dokumentumai,
    • bármely, eddig fel nem sorolt dokumentum, melynek létét, elkészítését, beszerzését, megőrzését az adott pályázati felhívás, Közlemény írja elő.

    Ez a felsorolás példákkal szolgál, nem jelenti, és az intézkedések, illetve a projektek sokfélesége miatt nem is jelentheti azt, hogy minden esetben minden dokumentumot vizsgálnak a helyszínen a Kincstár ellenőrei. A helyszíni vizsgálatra való felkészüléskor azonban ezek jogszabályban előírt rendezettsége, előkészítése jelentősen megkönnyíti a vizsgálatot, csökkentheti annak időtartamát. Az egyes intézkedések támogatási és kifizetési Közleményei, az intézkedés-specifikus Tájékoztatók, a helyszíni vizsgálatra történő kiértesítés együttesen részletesen tartalmazzák a helyszíni vizsgálatra kerülő, tehát a vizsgálathoz előkészítendő dokumentumokat!

    ARCULATI ELEMEK, NYILVÁNOSSÁG: Az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásában megvalósuló projektek esetében a Bizottság 808/2014/EU végrehajtási rendelete rendelkezik arról, hogy a lakosságot tájékoztatni kell a támogatás tényéről. A Kedvezményezett a projekt tényleges, fizikai megkezdésekor köteles kihelyezni a tájékoztató táblát a projekt helyszínén jól látható helyen. A Kedvezményezett a tájékoztató táblát a fenntartási idő végéig köteles a helyszínen tartani (vagyis rongálódás, megsemmisülés esetén pótolni kell). Az arculati elemek hiánya szankcionálható. 

    A Vidékfejlesztési Programból támogatott projektek esetében a Kedvezményezettek kommunikációs kötelezettségeit „A Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei” című útmutató („VP KTK 2020” és „VP KTK 2020“ 2.0) szabályozza, amely megtalálható www.palyazat.gov.hu weboldalon.

    A támogatott projekthez kapcsolódó tájékoztatási és kommunikációs tevékenysége során a Kedvezményezett az útmutatóban meghatározott módon köteles feltüntetni:

    a) az Európai Unió (a továbbiakban: Unió) emblémáját;

    b) az EMVA-támogatásra történő hivatkozást.

    Technikai követelmények általános tájékoztatási és közzétételi tevékenység esetén:

    a) Logó és jelmondat

    Valamennyi tájékoztatási és közzétételi tevékenység során fel kell tüntetni a következő elemeket:

    Az Unió emblémája a https://europa.eu/european-union/about-eu/symbols/flag_en#download címen meghatározott grafikus szabványoknak megfelelően, az Unió szerepére utaló alábbi jelmondattal együtt:

    „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa”.

    b) Tájékoztatási és kommunikációs anyagok

    Az EMVA-ból társfinanszírozott intézkedésekre és projektekre/műveletekre vonatkozó kiadványok (például ismeretterjesztő füzetek, brosúrák és hírlevelek) és plakátok a címoldalukon egyértelműen fel kell tüntessék az Unió részvételét, valamint a nemzeti vagy regionális jelkép használata esetén az Unió emblémáját („infoblokk” + Széchenyi 2020 logó). A kiadványok hivatkozásokat tartalmaznak a tartalomért felelős testületre, valamint a kérdéses EMVA- és/vagy nemzeti támogatás végrehajtására kijelölt irányító hatóságra vonatkozóan.


    A tájékoztató az alábbi linkre kattintva is elérhető:
    https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/-/tajekoztato-a-videkfejlesztesi-program-vp-kereteben-igenybe-veheto-beruhazassal-erintett-tamogatasok-felhasznalasaval-kapcsolatos-helyszini-vizsgalato
     



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили