Hírek

  • Megháromszorozódott a kistermelők száma (2019-04-29)
  •  

    A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyian tevékenykednek, mint 2010-ben - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Marcaliban, szombaton.

    Feldman Zsolt a Marcali Expó megnyitóján emlékeztetett, az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal.

    Az államtitkár fontosnak nevezte a kertkultúra népszerűsítését annak érdekében, hogy az ne valami kivesző, "skanzenban őrzött", hanem a jövőben is élő hagyomány legyen. Feldman Zsolt szólt arról, hogy Somogy megye az ország egyik legjelentősebb szőlő- és gyümölcstermesztő vidéke, ahol az elmúlt években e tekintetben is jelentős előrelépések történtek.

    A Balatonboglári borvidéken támogatások révén 1300 hektárnyi szőlőültetvényt sikerült megújítani 2010 óta, nagyban hozzájárulva a szőlőművelés, borkészítés versenyképességéhez . Hozzátette, a mostani vidékfejlesztési program keretében 140 milliárd forintnyi, kertészethez köthető forrás áll rendelkezésre, a pénzből kertészetből élő gazdálkodók ezreinek nyújtottak, nyújtanak segítséget.

    Sütő László), Marcali polgármestere emlékeztetett rá: az első marcali vásárt a központi tornaterem és városi sportcsarnok átadásához kapcsolódóan az 1990-es évek elején szervezték meg, a "visszatérő" rendezvény azonban idővel veszített jelentőségéből, anyagi okok miatt meg is szűnt, hosszú évek után idén rendezik meg újra.

    Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője úgy vélte, az expónak és Marcalinak is van jövője. Davorin Posavac, a horvátországi bjelovári vásár igazgatója pedig ígéretet tett rá: jövőre a mostani nyolcnál 2-3-szor több lesz a Marcali Expó horvát kiállítóinak száma.

    (forrás: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/mezogazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/megharomszorozodott-a-kistermelok-szama)



Vidékfejlesztési Minisztérium

BEMUTATKOZÁS | HÍREK | DOKUMENTUMOK | III. TENGELY | LEADER | NYERTESEK | SAJTÓHÍREK | MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEK | ELÉRHETŐSÉGEK | GY.I.K | GALÉRIA
Copyright © Üde-Kunság Egyesület
  • Bone marrow stem cells transplantation
  • Cord blood stem cells transplantation
  • Sibling cord blood stem cells transplantation
  • Глазная клиника Мардалеишвили